Rólam
Szolga Zsófi vagyok.

Ruhatervező iparművészként (2008-ban) és design menedzserként (2009-ben) végeztem a MOME-n. 2 gyermekes édesanya vagyok. Férjemmel részt vettünk egy Waldorf óvoda alapításában.
Az anyaságom hozott közelebb a gyógyításhoz és a szertartásokhoz.
Azt éreztem, hogy kiüresedettek és sekélyesek az ünnepeim. A gyerekeimnek azonban szerettem volna szines, illatokkal, melegséggel és varázslattal teli ünnepeket és hétköznapi rituálékat varázsolni. És persze saját magamnak is. A waldorf óvodai élet ünnep és ritmus középpontúsága is ezt erősítette bennem.
Egy 2 éves női szertartás vezető képzésnek köszönhetően (Kovács Gyöngyi Nalininél, Zebegényben) érlelődött meg bennem az érzés, hogy azt a sok tapasztalatot és tudást, ami a női/anyai önkereső utamon gyűlt össze, szeretném megosztani nőtársaimmal szertartások formájában.
Számomra a szertartás egy olyan megtartó tér és idő, amiben megpihenhetek, jelen lehetek önmagam számára. Ahol megállhatok, levethetem a régi ruhámat, átalakulhatok és újba bújhatok.

Amikor nők összegyűlnek szert tartani, az mindig csodálatos erőket mozgat meg. Támaszt, inspirációt, vigaszt, megbocsátást, teremtő erőt láttam feléledni a női körökben.
Úgy érzem, ezt az elfeledett, de mélyen mindannyiunkban szunnyadó női teremtő erőt szeretném nővéreimnek átadni, segíteni feléleszteni, visszatalálni önMAGunkhoz.
Ebben a legmélyebb forrásom a magyar népi gyógyászat, amely számomra a hazatalálás, a középre érkezés, önmagomba való visszaérkezés. Ezt tanulom a magyar népi gyógyász képzésben 2021-2023 között Magfalván (vezető oktatóm Vígvári János).
Tanultam Gáborjáni Rékától ajurvédát, amit be tudok illeszteni a holisztikus világképembe.
Tanítómnak tartom Fehér-Pál Ritát és Fehér Tamást, akiktől az emlékezést kaptam ajándékba. Általuk tisztult ki a nő és a férfi szent szerelme és szent egy-s-ége, amelyet munkámban is mindig képviselek.
Tanulok Szemző Gábor Szemtől a magyar táltos ceremóniális mágiákról, valamint Bernád Ilona, magyar népi bábától a magyar szakrális nőiség hagyományairól.
Egyik legfőbb eszközeim a művészet, a szakrális szimbólumok, az élet szakralitása, amelyeknek a rejtett mágiáját egész életemben kutattam és kutatom ma is.
FöldAnya kincsei, a gyógynövények megsúgják üzeneteiket számomra, hogy a testet, a lelket és a szellemet rezgéseikben felhangolják, harmonizálják.
Csak olyat adok át másoknak, amit előtte magamon átfolyattam, megtapasztaltam. Számomra ettől válik autentikussá és hitelessé az, amit képviselek.
Akár csoportos, akár egyéni folyamatokat kísérek, mindig velem van a játékosság, a szenvedély, az életöröm és a hála.
Születésem óta tudatosan–tudattalanul különböző világok találkozási pontján egyensúlyozok és összekapcsolom őket, közvetítek közöttük. Ma már tudom, ezek Egy-esítése a feladatom.
Hálásan köszönöm égi és földi segítőimnek, hogy erre az útra vezettek és támogatnak mindenkor, hogy én is támogathassak másokat.
❊ Hálásan köszönöm, hogy itt vagy és teszel MAGadért. ❊
BESZÉLGETÉSEK, INTERJÚK:
❊ Együttható podcast: 023 | Alig van eszközünk a megújulásra | Újrakapcsolódás párként
Közös beszélgetés Vadas Jánossal @kispapacoach_official
❊ Nőkincs beszélgetés: #2 epizód Szer-elem és Női szertartások őszinte beszélgetés Szolga Zsófival
❊ Mesélj anyukám podcast: Mi lesz velünk a gyerekek után?
Közös beszélgetés Vadas Jánossal @kispapacoach_official
HÍRLEVÉL:
Ha szeretnél értesülni a programjaimról, híreimről, kedvezményeimről, szeretettel ajánlom a havonta megjelenő hírlevelemet, amelyre itt tudsz feliratkozni.